Ez már Mérő Verának is sok volt: nekiment Magyar Péternek az audis ámokfutó kapcsán tett kijelentése miatt
„Az azért kemény, hogy Magyar Péter lényegében rogáni kamunak titulálja azt a BRFK-közleményt” – fogalmazott az emberjogi aktivista.
A Legendás állatok és megfigyelésük idén az a film, amelynek valószínűleg a legtöbb nézői elvárással kellett szembenéznie, és első megtekintésre azt kell hogy mondjuk: a legtöbbnek meg is felel.
„Mivel ez a film nem csak egy újabb történet a Harry Potter-sorozatból megismert világban, hanem egy felvezetés is a készülő négy további filmhez, így nehéz súlyos spoilerveszély nélkül érdemben nyilatkozni róla és arról, mennyit árul el a folytatásokról. Mivel már kiszivárogtatták, hogy számíthatunk Dumbledore felbukkanására a későbbiekben, és Gellert Grindelwald nevét visszhangozza a fél varázslóvilág… valószínű, hogy kettőjük között lesz majd némi feszültség. Ezenkívül a plakátokon is megjelent már egy ismert szimbólum, mely sejtet valamennyit a történet későbbi szálairól.
Azoknak, akik szerették a Harry Potter-heptalógiát nyolc filmben, azok mindenképp menjenek el megnézni a Legendás állatokat moziban. Akiknek pedig még kételyeik vannak, hogy talán nem állja meg a helyét önálló filmként, vagy felnőttek számára ugyanannyira gyerekesnek hat, mint az első Harry Potter-filmek, vagy esetleg unalmas lesz, mint egy természetfilm kitalált állatokkal -persze megértem, de… hogy lenne már az unalmas?! – azoknak is érdemes megnézniük, mert jó eséllyel kellemesen fognak csalódni, ha rosszat vártak a filmtől.”